Figyelj, ha van egy hely Budán, ami egyszerre nyárillatú, lazán vagány és mégsem akar több lenni, mint ami – az a Valyo Kikötő a Rákóczi híd lábánál. Nem fog villogni neked neonfényekkel, nem próbálja rád tukmálni a presztízst, de ha egyszer oda beteszed a lábad, megérted, miért húznak oda estéről estére a város legéletigenlőbb arcai.
Amikor először lesétáltam oda, még világos volt. A Duna csak úgy elterül előtted, mintha egy film díszlete lenne . Fából készült napozóágyak, sör a kézben, zene a háttérben, de nem tolakodó. Egyszer csak azon kapod magad, hogy ott ülsz valakivel, akivel tíz perccel előtte még sosem beszéltél, és olyan a hangulat, mintha mindig is ismertétek volna egymást.
Ez nem egy „bevált csajozós hely”, hanem egy tér, ahol az emberek tényleg nyitottak egymásra. Nem játszmázós, hanem nyers, napszítta és őszinte. Ha lecsúszik a nap, kigyúlnak a fények, és akkor történik valami varázs: a város zaját mintha letekernék, és marad a morajlás, nevetés, meg az a furcsa érzés, hogy jó helyen vagy.
Ha keresel egy teret, ahol egyszerre tudsz lenni laza, magabiztos és benne a körforgásban, akkor a Valyo Part nem opció – kötelező. De ne hidd el nekem. Menj el egyedül egy este, ülj ki egy sörrel, és nézd, ahogy a város elengedi magát. Utána úgyis visszamész.
